Dr. Bernáth Vivien
Restauratív fogorvos
Célom, hogy a modern fogorvoslásban a természetes fogak megőrzését, a kíméletes kezeléseket és a magas színvonalú, páciens‑központú ellátást egyaránt előtérbe helyezzem. Meggyőződésem, hogy egy gondosan megtervezett és kivitelezett mosoly valódi életminőség‑javulást hozhat a pácienseim számára.
2012-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán, a diplomát követően rezidensként folytattam képzésemet, majd 2020-ban konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát tettem.
Szakmai fejlődésemet folyamatos továbbképzésekkel támogatom, kiemelten az esztétikai fogászat, a préskerámia héjak, a biomimetikus fogászat ,az implantátumon elhorgonyzott fogpótlások, a rágóízületi problémák és a teljes szájrehabilitáció területén. Munkám során a minimálisan invazív szemlélet, a precizitás és a hosszú távú, esztétikus restaurációk megvalósítása vezérel. Igazán fontosnak találom, hogy mindig a megfelelő csapattal együtt működve érjük el a stabil végeredményt, így logopédussal, gyógytornásszal, gyógymasszőrrel kiegészült teamben látom a siker kulcsát.
A kurzusok létrehozása, szervezése, és a prime.ed kezdete egészen 2018-ra nyúlik vissza, amikor első saját kurzusunkat hoztuk létre Jánossal. Azóta a kis összefogásunkból egy egész csapat és sok témakört felölelő oktatási egység jött létre. Néhány éve András is csatlakozott hozzánk, akinek szemléletét mindig is csodálattal követtem.

Dr. Forster András PhD
biomimetikus fogorvos és esztétikai specialista
2006-ban szereztem fogorvosi diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Az ezt követő 3 évben konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát tettem, majd egyetemi tanársegédként és adjunktusként tanítottam 2009-2013-ig.
2009 óta foglalkozom tudatosan biomimetikus fogorvoslással. 2013-óta helyreállító fogorvosként és protetikusként Szegeden, Budapesten, Londonban és Cipruson is a legmagasabb szinten praktizáltam. Számos témában publikáltam nemzetközi szaklapokban. 2019-ben PhD fokozatot szereztem a gyökérkezelt fogak biomimetikus ellátásáról értekezve. Ezen munkában a világon elsőként használtunk rövid üvegszálas kompozitokat gyökérkezelt fogak helyreállítására forradalmat indítva el ezen a tudományterületen. Célom, hogy az orvoslás hármas egységében a kutatásban, az oktatásban és a klinikumban is promótáljam a fogmegtartást és a magas színvonalú páciens központú fogorvosi ellátást.

Dr. Grosz János
Fogorvosi dokumentáció és fotózás területén nagy tapasztalattal rendelkező oktató.
.....
…..

Dr. Kovács Tamás
Rocabado, Dawson és modern TMD‑diagnosztikai és terápiás módszerek
.....
…..

